Mi az a barlangkutatás?

A barlangkutatás, pontosabban a feltáró kutatás a barlangászat egyik alfaja, amikor nem csak bejárjuk a már ismert járatokat, hanem megpróbálunk azokból továbbjutva újakat feltárni.

Ezeket a barlangokat nem úgy kell elképzelni, mint valami ember-alkotta pincét vagy alagutat, amelynek épeszű, tervezett formája és rendszere van, még csak úgy sem, mint a patakos barlangokat, amelyek egy valahonnan valahová tartó zegzugos folyosóból állnak.
Ezek a barlangok zömében szűkületekből és függőleges hasadékokból, aknákból állnak, normális emberi fogalmak szerint nem járhatók.

A földtörténeti régmúltban keletkeztek pangó vízben, méghozzá meleg vízben kioldódva, többszázezer vagy többmillió évvel ezelőtt, amikor még ebben a magasságban volt a karsztvízszint, azaz a Pilis még alig állt ki a jóval magasabban feltöltött Dorogi-medence lapályából. Később a hegy kiemelkedése és a karsztvízszint lesüllyedése során a járatok szárazra kerültek, és az üregesedés mélyebben folytatódott.

A kőzet repedései mentén keveredő víz a tér minden irányában kioldotta a repedéseket,  hol kisebb, hol nagyobb tereket képezve, ferde hasadékokat, íves falú gömbfülkéket, függőleges aknákat, szűk lukakat és keskeny réseket, ahogy éppen a kedve tartotta.
Így egy rendkívül bonyolult, nem szükségszerűen összefüggő, véletlenszerűen tekergő térlabirintus alakult ki, amelyet a vízből kiülepedő agyag illetve későbbi omlások, elcseppkövesedések kisebb darabokra szabdaltak.
Ezért van az, hogy a barlangot mesterséges módszerekkel (ásás, vésés, táróhajtás), összefoglaló néven bontás-sal kell feltárni.

Ez a tevékenység mindenképpen több mint extrém sport, hiszen mellékesen jelentős természeti kincsek (barlangok) megismeréséhez, valamint geológiai, régészeti és más tudományos ismeretekhez vezet, ugyanakkor nem tekinthető tudományos munkának, legalábbis ami a vödör húzását illeti, azt semmilyen egyetemen nem tanítják. Ennek szellemében a barlangkutatást (feltárást) a társadalom nem nagyon becsüli meg, nem szakmának, nem is tudománynak, hanem afféle megtűrt devianciának tekinti, lásd pl. az extrém sportok tb-kizárásáról szóló rendeletet.
Természetesen a barlangkutató sem tekinti a barlangkutatást szakmának, hanem annál sokkal többnek, hivatásnak, amelyet elválaszthatatlan az életétől.

A barlangok feltáró kutatása megkíván a fizikai állóképesség, a csapatmunka és a kreativitás mellett komolyabb tudományos vizsgálatokat is, mint például az elektromos ellenállás-szelvény készítése, vagy a hőmérséklet sok ponton egyszerre történő folyamatos mérése, huzatvizsgálat stb.

A minden logikát nélkülöző felépítésű barlangrendszer feltárása során a sokéves tapasztalaton kívül két dolog vezérel:
Egyik a huzat, amely a háztartásból ismert kéményhuzat elvén működik, a belső és a kinti levegő hőmérsékletkülönbsége folytán, és mintegy láncba kapcsolja számunkra a két (vagy több) bejárat közötti összes járatot.
A másik vezérfonal a denevérek mozgása, különösen a szűkebb szakaszokon velük összefüggésben kialakuló (ismeretlen módon keletkező) denevér-kijelölés, amely biztosan mutatja a fő útvonalaikat, a denevérek ugyanis az egész, még ismeretlen barlangot járják és ismerik, kivéve a légmentesen elzárult részeket.

A feltárt barlangokkal további feladatok vannak:
Először is meg kell védeni, hogy még az ükunokáink is (ha lesznek) láthassák. Ez csak úgy oldható meg, ha a barlangot fizikailag lezárják ajtóval, ami elvben állami feladat, gyakorlatilag nemegyszer a barlangászokra hárul.
De a barlangot saját magunktól is meg kell védeni, ezért fontos a járóútvonalak kijelölése, hogy ne mindent tapossunk össze, illetve indokolt esetben a rendkívüli szépségű részekbe csak egyvalaki mászik be átvizsgálni, ha kell, tiszta ruhában.

Másik feladat feltérképezni. A barlangnak úgy lesz térképe, hogy falba fúrt csavarok (fixpontok) között kifeszített zsinór és függőkompasz, illetve ma már lézeres műszer segítségével kis egyenes szakszonként mérjük fel, amelyek sorbarendezésével keletkezik a térképi sokszögvonal, a poligon, amely a komoly kutatás elengedhetetlen kelléke, például különösen két barlangösszekötésekor.