A tanfolyamról általában

A barlangászat közösségi sport, igy a tanfolyam nem pusztán egy adott tudásanyag (barlangi mozgás, kötéltechnika, elmélet) átadását jelenti, hanem a barlangász életformára való nevelést és a csapatépitést is. Ilyen szempontból különösen előnyös a táborszerű bentlakásos tanfolyam, amelyet kezdők számára eddig – úgy tudjuk – nem rendeztek sehol.

A hirdetések alapján ránézésre minden barlangász tanfolyam egyforma, mégis óriási különbségek lehetnek aszerint, hogy a szervezők mennyi energiát szánnak rá, illetve az sem mellékes, hogy emberileg milyenek, ugyanis a barlangba leszállva, vagy egy bivakba összezárva nagy mértékben rábizzuk magunkat a túravezetőre és a csoport tagjaira, és nem mindegy, hogy milyen társaság az, amelybe be kell illeszkednünk.

Mi a tanfolyamainkat igyekszünk már eleve olyan helyen és módon hirdetni, hogy lehetőleg minél értelmesebb társaság gyűljön össze. Ezen túlmenően a tanfolyam során a korábbi cserkész múltból hozott örökséget (pl. tábortűz, éneklés) is igyekszünk érvényre juttatni. Emellett mi nem gondoljuk azt, hogy a csapatépités módja az ivászatban rejlik, az ugyanis a barlangtúrával (és semmiféle komoly tevékenységgel) szerintünk nem fér össze. Ezért köreinkben bárki erkölcsileg is biztonságban érezheti magát, illetve esetleges fiatal sporttársak szüleinek sem kell aggódnia.

Esetünkben egy normál tanfolyam 8 hétvégét, tehát 16 napot jelent, amiből 4  hétvége valamely hazai karsztvidékre irányuló ottalvós túra. Ez általában elég ahhoz, hogy egy teljesen kezdőből barlangászt faragjunk, de a tanfolyam főleg túrázásból áll, igy a kötéltechnika tökéletes, rutinszerű alkalmazásáig eljutni még további gyakorlást feltételez. (Aki a tanfolyamon nem teljes időben, nem teljes lelkesedéssel vesz részt, azt nem tudjuk az akarata ellenére megtanitani a kötéltechnikára!)

Kisérleteztünk külön barlangkutató tanfolyam szervezésével, azonban ez nem járt sikerrel, ezért az alapfokú tanfolyam keretében kóstolunk bele a feltáró kutatásba is. (A feltáró kutatás a mi olvasatunkban nem céltalan agyagkitermelést jelent, hanem új barlangrészek feltárását.)

Aki a tanfolyamot sikeresen elvégzi, és hajlandó a barlangokban nem csak túrázni, hanem a feltárásukért tenni is, az a tanfolyam után is velünk tarthat a kutatásokban.

A többiektől eltérően mi rendszerint ősszel, télen szervezzük a tanfolyamot, elsősorban azért, mert akkor van szabadidőnk. Aki szerint télen nem lehet kimenni a lakásból, mert hideg van, az vélhetően úgysem lesz soha igazi barlangász. Ugyanis a barlangokban jellemzően hideg van, vizesek, sárosak, és általában a barlangász szállások sem a komfortjukról hiresek.