Kő által vész…
(Koppány lányának áriája, átköltés)
Ó, jó atyám, álmodtam múlt éjszakán,
Fenn láttalak a hegy legnagyobb omlásán,
A kő rádborult s árván maradt én leány.
Kő által vész, mind, ki pajszert ragad!
Légy bölcs vezér, s küldj be inkább másokat!
Ásást keress, hisz volt már elég új járat
