(A 2006-os Cholnoky-pályázatra készült leírás az akkori részekről)
A barlang bejárata egy igazi jellegtelen bejárat: kis kőkibúvás tövében egy szürke vasbeton csapóajtó. Ezt kinyitva szűk függőleges cső fogad minket. Kb. 1,5 méter mélyen a falban egy rozsdásodó dűbelt láthatunk, amit nem a jelenlegi kutatók helyeztek el, hanem ismeretlen “kalózok” jóval korábban. 10 méter ereszkedés után a szűk járatunk egy terem tetejébe torkollik, a falak szétszaladnak és a Bejárati-terem nagy omladékfenekére érkezünk.
Itt körülnézve rögtön szembetűnik a falak szétfagyottsága, helyenként a falon lefagyott darabok mázsás tömegei tartják magukat a helyükön puzzle-elven, több cm-es diszlokációval. Az omladékhalom tetején (elkerítve) néhány lapos testalkatú állócseppkövet láthatunk, és a kövek peremén mütyürke borsókövekből álló bevonat látható (szőrös kövek). Ez valószínűleg a magasból lecseppenő és szétrobbanó vízcseppek aeroszoljából keletkezik. A terem oldalában óriási sötét nyílás tátong (Ablak), régen ezen át kellett közlekedni az Eső-terembe. A terem alja kétfelé kanyarodik, egyik irányba be lehet bújni egy kisebb mellékterembe, ahol már nagyon jól látszanak a főtét leíró óriás gömbfelületek, a másik helyen lemászva pedig a szűk, derékszögű járatkán, a Könyökön át az Eső-terembe tudunk átvergődni.
Itt már szembetűnik a (gömbfelületek mellett) a borsókő-bevonat. A terem alsó részében szalmacseppkövek és borsókőre nőtt cseppkőlefolyások látszanak, itt lehet mászkálni többfelé is, egy besuvadó omladékba bontott lyuk felvezet a Csigalépcsőbe, ami egy folyamatosan kanyarodó és emelkedő járat, főtéje gömbös, bal oldala omladékrézsű, tehát egy kizárt szelvény, de azért föl lehet benne állni. Itt látható a barlang egyik szép cseppköve, egy függőcseppkőben végződő zászló. Balkéz felé a Bejárati-terem van, méghozzá a kötél alatti fülke, ezt átkiabálással ellenőrizhető. Ha innen kimászva jobbra tartunk, akkor a Telefon-fülkébe jutunk, ami pontosan a Könyök alatt van (szintén átkiabálható), innét szűk, ruhatépő lukon lemászva egy felhagyott bontási pontra jutunk, ahonnan egyenesen kimászhatunk az Eső-terem aljára.
Az Eső-terem Ablakkal ellentétes oldalán felmászhatunk a Meander bejáratához. Itt a talajban (ami nem agyag, hanem a jégkorszakban bemosott lösz) szép nagy becsöpögési gödrök láthatók. Ahogy elindulunk befelé, eltűnik a szétfagyás, a borsókő, és egész komoly állócseppköveken mászkálunk. A János-hegyi-kilátón átmászva murván hentergünk, ami a Cseppköves-teremből jön. Itt a fejünket a folyamatosan rápotyogó murva és a fal között feltolva egy gyönyörű, kis terembe, a Cseppköves-terembe látunk. Ha egy mód van rá, a bemászást mellőzzük (a teremből visszamászni csak nagy szenvedésnek és a cseppkövek törésének-zúzásának az árán lehet)! A főte olyan mértékben murvásodik, hogy a függőcseppkövek tartják össze. Megfigyelhetünk különleges görbe sztalagtitokat, amik rendre egy-egy félig levált és úgy odacseppkövesedett murvadarabról lógnak. A talajon ötgombócos citromos fagylaltok állnak, a falon cukormáz folyik le. A termen túl a járat fölkanyarodik egy hasadékba, ami ismét szép borsóköves, a végén pedig omladék és gyökérdarabkák.
Az Eső-terembe visszatérve a párkányunk odavezet a balra nyíló Pele-lejtőhöz. Itt néha van bent kötél, de le lehet mászni anélkül is. Rögtön feltűnik a talajt alkotó porózus, szivacsos réteg, ami helyenként olyan gyenge, hogy akár kézzel szétmorzsolható. Itt a felfedezéskor lefolyt omladékhalmazból hírmondónak megmaradt egy-két kőtömb nyugalmát ne háborgassuk, csak a talajt és a főtét vagy a kötelet érintve óvatosan mászhatunk le egy párkányig, ahol stabilan meg lehet állni. Itt fölnézve hatalmas, majdnem teljes gömböt látunk a csupasz szálkőben. Lábainknál kalcitszivacs és borsókő. Lenézve a folyton változó arculatú Rom-terem látható 11-18 méterrel lejjebb (Ez nem mérési bizonytalanság, hanem a terem változásának a következménye. Itt egy frappáns indiánhíddal – vagy kötéllel – lehet lejjebb jutni. Ereszkedhetünk egyenesen a Rom-terembe, vagy mászhatunk több alternatív (sajtszerű) járaton át először a Kókusz-bánya és a Rom-terem közti elágazáshoz, és onnan néha ereszkedhetünk, illetve néha sétálva juthatunk a Rom-terembe.
A terem a kutatás melléktermékeként változik. Először egy 8 méter magas, harang alakú terem volt, amibe a Csapolt-teremből a kezünk által 50 m³ kő zúdult be, ami miatt most csak lehajolva lehet a plafon alatt elmenni. Legutóbb egy akna nőtt az alján, és levezet a Kókusz-bányába. Régen a kötélhíd túloldalára fölmászva, most pedig a kövek és a főte között átbújva jutunk a Kőzuhatag alá. Ez most nyugalmi állapotában van, és átjárható. Közben a főtéből oldalra nyúló vakkürtőben szép kristályok sorakoznak. A Kőzuhatagban a kövek között nagyon óvatosan fölmászva egy hatalmas terem, a Csapolt-terem aljára érkezünk.
Itt egy tereprendezés során készített placcra sétálunk fel. Visszanézve a bebújó fölött több méterrel a fal párkányain ottmaradt kövek tanúskodnak az omladékrézsű egykori szintjéről. A terem oldalában óriási félgömbök és szétfagyások láthatók. Mellettünk a falon kézzel faragott márványtábla hirdeti, hogy
“Csapolt – terem
FELTÁRVA 2005.8.18.
AZ ÚR DICSŐSÉGÉRE”
A lábunk alatt le lehet bújni egy kis fülkébe, aminek a vége a Nyereg omladékának az aljára nyílik. Fölmászunk a majdnem függőleges falon a kötél segítségével, és a Nyeregbe érkezünk.
Itt jól látható, hogy a vékony válaszfal kihullása miatt nyílt egybe a Csapolt-teremmel. A fejünk fölött fél m³-es kövek lógnak, amik a főtéről lefagytak, de valami rejtélyes okból nem estek még le. Felnézve még mindig csak halványan látszik a Csapolt-teremnek a hatalmas, csupasz szálkő-kupolákkal záródó főtéje. A Nyeregbe beljebb sétálva cafrangosra oldott falrészleteket láthatunk, fölöttük szűk kürtőkkel. A kürtők alatt apró fekete darabkák találhatók, ezek korhadó gyökérmaradványok. Az omladékrézsű tetejénél a falon jellegzetes kristálybevonat figyelhető meg, ami ősi, átkristályosodott cseppkőkéreg ütött-kopott, korrodálódott maradványa. A talaj tiszta és laza omladék. A fal tövében lebújhatunk egy kisebb terembe, ahonnan felbújhatunk a Részecskébe.
Ez csak egy kizárt szelvény, de azért kényelmesen elférünk bent. A fal szép íves és borsóköves. Fölsétálva a barlangra egyébként nem jellemző óriási kőtömbök közötti résben felmászhatunk, és a fejünk felett lévő omladékba immár 7 méter magasan belenyúló bontott járatba, a Pettyes-veszedelembe mászhatunk. Ennek a mélysége 8-16 méter a felszín alatt, de gyökérdarabkák itt nincsenek.
A Csapolt-terem fenekére visszatérve az omladékrézsű tetején egy alacsony nyílással nyílik a Porcelánbolt nevű járat, a barlang talán legszebb része. Beljebb fel lehet állni, és a jégkorszaki fagy jellemző nyomait, például vízszintesen felszeletelt állócseppkövet láthatunk, valamint egy szegfűkalcitos bevonatú egykori vízmedencét. A Porcelánbolt kb 8 méter hosszú gömbfülke-sora egy próbabontásban végződik.
Visszatérünk a Rom-terembe, és a túloldalán felmászunk a Kókusz-bányára nyíló aknához. Olyan érzésünk támadhat, mintha sajtban vagy velőscsontban mászkálnánk a csupasz és sárgás szálkőfalak ívei miatt. Ahogy elindulunk lefelé, a falakon borsókő bevonat jelenik meg, ami az egész Kókusz-bányára jellemző. Leérkezve láthatunk egy besuvadó omladékot, ami pontosan a Rom-teremből jön. Itt régen kezet lehetett fogni, majd ez a lehetőség a Kőzuhatag bontása során megszűnt, de a közelmúltban készített, célt tévesztett Rom-termi gödörnek köszönhetően most ismét át lehet bújni, 3m-rel arrébb. Ettől jobbra egy mesterséges lépcső és fölötte kis oldalfülke van, ez a Kemence, innen indul a Nagy Októberi-szakasz, amit 2004. november 7-én találtunk. Még tovább jobbra a terem teteje kürtővé szűkülve nyúlik felfelé, és egy omladékban végződik, vége pontosan az Eső-terem alatt van 7-10 méterrel. Sikerült átkiabálni (nagyon halkan áthallatszik az üvöltés). Ennek ellenére rejtélyes módon telente nagy huzat jön le a kürtőből. Tovább jobbra pedig az egykori mélypont van, a továbbvezető vasalattal, fölötte pedig a névadó karfiolszerű ásványkiválás helyével, ami óriás kókuszdió belsejében lévő fehér kókuszrétegre emlékeztetett, de már nincs ott. A gödör mélyítése során ugyanis egyben ledőlt a falról.
Óvatosan lemászva a Jégtörő-terem nevű fülkébe jutunk, ahol a főtén kristályszőnyeg van, amit akár 4 cm-es, csomókban álló tűk alkotnak. Innét oldalra nyílik a reménytelen végpont, a teljes egészében ásott Szitkok Kamrája (64 méter). A huzat egy szálkőfal mentén, omladékban felfelé tartó ásott kürtőből jön, ahol egy-egy omlasztást néha 20, azaz húsz percig tartó morgás követett. Elképzelhetjük, mennyi omladék van fölötte, ha 20 percig harapódzott fölfelé a leomlasztott kövek helye. Egyébként átkiabálható a másik végponttal.
A Kókusz-bányába visszamászva fölmászunk a Kemencébe, és a besuvadó omladék mellett fölbújunk a Nagy Októberi-szakaszba. Itt a fal teljesen törésmentes, szép borsóköves. Fölfelé vakkürtők nyúlnak (elszűkülve ill. omladékkal elzárva). A részben a falat alkotó szál-kalcitszivacs mellett fölmászva egy hatalmas, a rézsűn és a főtén támaszkodó kőtömb alá sétálunk (saját felelősségre…), majd a kőtömb és a fal között felbújunk a Kappadókia nevű terembe. Itt az egyik fal borsóköves szálkő, a többi fal és a mennyezet pedig omladék, amit még a Szentlélek sem tart. A terem közepén egy hosszú és vaskos keresztbedőlt kőtömb áll, fel is lehet rá ülni. A talajt (a kövek mellett) alkotó, jégkorszakban bemosott lösz a rácsöpögő víz és a tetején lévő kicsiny kőszemcsék miatt olyan miniatűr kúpokat alkot, mint a kappadókiai híres tufatornyok. A fejünk fölött egyébként a Bejárati terem található, 9-10 méterrel magasabban.
