A müonok olyan részecskék, amelyek a légkör atomjaival ütköző kozmikus sugárzás hatására folyamatosan keletkeznek, és eljuthatnak a Föld felszínéig, a kőzetben illetve más tömör anyagokon áthatolva azonban előbb-utóbb elnyelődnek. Minél vastagabb rétegen kell áthatolniuk, annál nagyobb százalékuk nyelődik el.

A müon-tomográf nevű műszerrel nem csak a becsapódó müonok száma, hanem az irányuk is megállapítható. Így az egyes irányok között mutatkozó különbségből következtethetünk arra, hogy az adott irányban milyen vastag rétegen kellett a müonoknak áthatolniuk.

Az Ajándék-barlang ismert járatai felett a második elektromos méréssel kimutattunk egy anomáliát, ami – ha nem mérési hiba – akkor egy kb 20m átmérőjű barlangterem egészen közel a felszínhez. Ennek a létezését szeretnénk igazolni ezzel a müontomográfiás vizsgálattal. Ha így is ugyanarra az eredményre jutunk, hogy az anomália irányából a felszín távolságával arányos mennyiségnél több müon érkezik, akkor biztosak lehetünk a terem létezésében, és ebben az esetben bányászati módszerekkel neki is állunk a feltárásnak.

Ha sikerülne az Ajándék feletti barlangot megtalálni, akkor a Csévi-szirtek járatainak a teljes szintkülönbsége (a Vacska mélyponttól az Ajándék feletti anomáliáig) már átlépné a 300 méteres “álomhatárt”

A műszert a KFKI és az ELTE közös kutatócsoportja, a REGARD csoport (lásd itt) készítette. Mivel ezt a detektort a barlangba kellett levinni, a korábban használatos berendezéseknél jóval kisebb, mozgatható, vízálló kivitel volt szükséges, amelynek ráadásul a civil kezdeményezés erőforrásaihoz igazodva olcsónak kellett lennie, és nem igényelhetett folyamatos emberi felügyeletet, és emellett még pontosabbnak is kellett lenni.

Az elvárásoknak megfelelő berendezés elkészült, és a próbaüzemet követően egy hasonló méretű léc-keret végigszállításával lett ellenőrizve, hogy be fog-e férni a rendeltetési helyére. Ezután megkezdődött a nagy plexidobozba épített berendezés és a hozzá való 5 db gépkocsiakkumulátor, gáztömlő és egyéb tartozékok végigcipelése a sziklás hegyoldalon,  a barlangon, majd az elhelyezése és a pontos betájolása.  Ezt követően megindult a mérés, melynek során hetente cserélni kell az akkumulátorokat.

Végeredmény még nincsen, a mérés folyamatban van.