A lépőfok banális mivolta ellenére nem látható a barlangokban, ezért leírom, hogy mi az és hogyan működik..

A létra mint szerkezet ősidők óta ismert, egyes esetekben azonban problémás az alkalmazása:
-sok helyet foglal, tekergő szűk járatban nem fér el, illetve elfoglalja annak a közepét, nem hagyva helyet az embernek.
-előzetes tervezést igényel (távtartók mérete)

Ezért az alkalmazása nem  mindig praktikus.
Elrettentő példaként megemlíthetőek a Csodabogyós-barlang kiépítésénél alkalmazott mesterséges lépések, ahol a falba fúrt, egyenes, ferdén felfelé álló acélpálcák állnak ki, melyek lecsúszva felnyársalhatják az embert.

A fokok lényege, hogy egy szögletes U alakban meghajtott köracélt a falba fúrt két lukba beütünk, és az oda beszorul. Minden ragasztás nélkül úgy beleszorul, hogy kiszedni komoly művészetnek számít. Ebbe aztán kapaszkodni és lépni egyaránt lehet.

A fokokat érdemes nagyjából egymás alá elhelyezni, kb 50 centinként, és úgy, hogy a kiálló rész és a fal közé egy ember lába ne férjen be.

A fokot 10-12 mm átmérőjű, 40-50 cm hosszúságú acélrudakból hajlíthatjuk. A vastelepen kapható minőségű acél nem megfelelő, félgyártmányboltban kell annál keményebb (de azért hajlítható) acélt vásárolni, ilyennel foglalkozik például a Ferroglobus vagy a Bronzker.

Olyan esetben, ha kézzel nem kell rákapaszkodni, alkalmazhatunk szögvasból készült lépővasat, amelyet két (legalább M8-as) tőcsavarral a hajlat alatt közvetlenül rögzítünk. Esetleg hosszabb lépősín is készíthető, ilyenkor azonban nagyobb (M10-M14) tőcsavarok kellenek.

Fontos követelmény, hogy a sínt – és minden más műtárgyat – úgy kell kivitelezni, hogy az ne mozogjon, mert ha mozog (pl. hajlik) akkor idővel fáradásos törés következik be, illetve még előtte elreszeli a tartó csavarjait.

Ilyen szerkezetek beszerelése barlangkiépítésnek minősül, melyhez a Vízügyi Minisztérium engedélye szükséges.